65 év felett a leggyakoribb degeneratív idegrendszeri betegség a Parkinson-kór. Biztosan mindenki hallott már erről a betegségről, viszont azt már kevesen tudják, hogy fontos elkülöníteni a nála kevésbé ismert Parkinson-plusz szindrómáktól.

A Parkinson-kór tünetei

A Parkinson-kór tünetei nagyrészt ismertek, ilyen

  • a kézremegés (tremor),
  • a meglassultság,
  • a végtagok merevsége (rigiditás),
  • a lefagyás (freezing),
  • és az egy helyben toporgás (start hesitation)

Az érintettek fordulásnál gyakran elvesztik az egyensúlyukat(poszturális instabilitás), gyakran elesnek, vagy simán álló helyzetben is instabilnak érzik magukat. Ezek a tünetek gyakran aszimmetrikusan állnak fenn. Azonban, ha szimmetrikusan jelennek meg a tünetek, valamint gyorsan rosszabbodik az állapot, illetve az első tünetek között a tartási instabilitás vagy autonóm funkciózavarok jelentkeznek, felmerül a gyanú, hogy Parkinson-plusz szindrómáról van szó.

Bármely tünetet érzékelik, érdemes a mielőbbi diagnózis felállításához orvoshoz fordulni. Ez nyilván nem azt jelenti, hogy akinek kézremegése van, az Parkinsonos, hiszen más oka is lehet ennek a tünetnek, de érdemes a végére járni.

Mi az a Parkinson-kór?

A betegség diagnosztizálása sokszor hosszú folyamat, hiszen olykor a tünetek ellenére az érintettek valahogy próbálják saját magukkal szemben is megtagadni a betegség észlelését.

Először talán a kéz remegése lesz furcsa számukra, de nem biztos, hogy különös figyelmet fordítanak rá. Talán felmerül némi félelem, de próbálnak továbblépni, talán elmúlik alapon. Ennél mélyebb háttere is létezik a dolognak. Sejtik az idegrendszeri megbetegedés esélyét korábbi ismereteik, tapasztalataik alapján, de tudatosan próbálják elkerülni, hogy a stigmatizálás áldozataivá váljanak.

 Aztán egyre furcsábbá válik a nyugalmi kézremegés, amely mozgások közben kisebb mértékű lesz.

A család észreveheti a mozgások meglassulását, valamint a mozgás mennyiségének csökkenését. Az érintett egyén ebből annyit érez, hogy nehezen irányíthatóvá válik a teste, nem tudja kedve szerint indítani és megállítani a mozgásokat. Egyszóval megszűnik az akaratos mozgás irányítása.

Lehet, hogy egyre gyakoribbá válnak az elesések a csoszogó, kontrollálatlan járás miatt, később instabilitás jellemzi a járásukat, és nem lesznek biztosak önmagukban. Az sorozatos esések következtében akár orvoshoz vagy kórházba is kerülhetnek, ahol fény derülhet a betegségre.

Sokszor az idősödésre fogják a meglassult mozgást, úgy gondolják, belefér a kor előrehaladtával. Azonban kényessé válik a helyzet, amikor korábban jelentkezik a betegség, ugyanis egy 40-60 éves egyéntől még nem szívesen fogadjuk el a funkcionális deficitet, érezzük, hogy van valami a háttérben.

Járáskor nem csupán a meglassultságot és instabilitást figyelhetjük meg, hanem a karok és lábak normál esetben jelen lévő automatikus együttmozgásának (szinkinézisnek) hiányát, ami szintén hozzájárul a járás bizonytalanná válásához.

A közeli hozzátartozóknak nem biztos, hogy feltűnik a mimika szegénysége, de egy rég nem látott ismerősnek biztosan feltűnik a lárvaarcként emlegetett tünet. Megváltozik a beszédtempó, az artikuláció szegényessé válik, valamint halk és monoton lesz a beszéd.

Azt tapasztalhatják, hogy nehezen fordulnak el az ágyban, vagy nehezen állnak fel a székről. Mindemellett egy görnyedt, hajlított törzstartás, és a fej előrehajtott helyzete is megfigyelhető lesz, amelyet nem tud kontrollálni az illető.

 

Mit tegyünk, ha a hozzátartozónkra vagy ismerősünkre, esetleg magunkra jellemző tünetekről olvashattunk?

Én úgy érzem, hogy a betegség tagadása nem segíti előre a terápiát. Mielőbb érdemes a diagnózist felállítani, és a megfelelő gyógyszeres terápiát elkezdeni. Valójában nem gyógyítható betegségről beszélünk, sajnos folyamatos rosszabbodás jellemző. Az első néhány évben szinte a tünetek megszűnését, stagnálást észlelhetjük, majd progresszió várható.

Sokan ekkor szembesülnek a betegség valódiságával, vagy már csak akkor keresnek fel szakembert, gyógytornászt, amikor súlyosabb tüneteik vannak.

Az időben elkezdett mozgásterápia nagyban segítheti a páciens mindennapjait. Segíti az állapot súlyosbodásának kitolását, és az önellátás és a munkaképesség minél hosszabb ideig történő megőrzését. Nem fogja megállítani az állapot rosszabbodását, de segít lassítani azt, és csoportos torna keretein belül lelki támogatásra is szert tehetnek egymás körében az érintettek.

Úgy gondolom, hogy a Parkinson-kór illetve Parkinson-plusz szindrómában szenvedők sokszor otthonaikba zárkózva, elszigetelten élnek, és nem kiemelten jellemző a segítség kérése és mozgásterápián való részvétel. Ennek oka sokszor a félelem, hiszen a sorozatos elesések, az instabil járás, és a nem teljesen kontrollálható mozgásaik rendkívül megnehezítik a mindennapokat. Inkább nem is mozdulnak ki, nehogy egy újabb baleset érje őket.

Mindemellett szégyenkeznek is, hiszen érzik, hogy hazánkban mindenki sajnálattal és szánakozással gondol a Parkinson-kóros egyénekre, pedig ennek nem így kellene lennie. Emiatt a segítségkérés is nehezebb számukra. Vannak olyan esetek, amikor a családtagoknak kell éberebbnek lenni, és felkeresni egy terapeutát, aki folyamatos gondozással, betegkövetéssel tudja segíteni a pácienst, megtanítja a lehetséges praktikákat a lefagyásra, és bevonja egy csoportos tornába, ahol rendszeres részvétellel tapasztalhatja meg a mozgás örömét.

Kiemelném, hogy nem minden típusú torna hasznos, hiszen itt nem izomerősítésre van szükség, hanem ritmikus, nagy ízületekre kiterjedő gyakorlatokra, amely szakember irányításával, diktálással követhetővé válik a Parkinsonos számára.

Nagyon fontosnak tartom a betegcsoportok összefogását, egymás támogatását, egyfajta közösséget kialakítva, ahol megoszthatják egymással problémáikat, és akár közös beszélgetéseket, illetve programokat szervezhetnek.

Mindezek együttesen nagymértékben hozzájárulnak a betegség okozta testi, lelki és mentális következmények karbantartásához, illetve az adott állapot elfogadásához egy megértő környezetben.

Források:

Komoly, S., & Palkovits, M. (2018). Gyakorlati neurológia és neuroanatómia. Budapest: Medicina Könyvkiadó Zrt.

Szirmai, I. (2017). Neurológia Egyetemi tankönyv. Budapest: Medicina Könyvkiadó Zrt.

 

Ha intézményi gyógytorna ellátást szeretne kattintson ide

X