Mivel a betegség fázisaiban számos lelki problémával szembesül a beteg, ezért ennek elfogadása motiváló lehet a gyógyulás felé vezető úton.

Terapeutaként nehéz a betegségeink elfogadásáról írni, de én mégis megpróbálom.

 

Amikor idegrendszert érintő betegség alakul ki, nem biztos, hogy egyből az elfogadás szó jut eszünkbe.

 

Sajnos amennyire bonyolult az idegrendszerünk, annyira sérülékenynek is számít. Vannak olyan visszafordíthatatlan folyamatok, amikkel nagyon nehéz szembenézni.

A neurológia területére szakosodott gyógytornászként küldetésemnek érzem ezen betegcsoport támogatását, mind testileg, mind lelkileg.

 

Egy torna alkalmával is rengeteget töltődhet a résztvevő, de még saját magam is.

 

Személyes tapasztalatomat szeretném megosztani. Ugyan idegrendszert érintő megbetegedésem nem volt, de a mozgáskorlátozottságot már megtapasztam. Sajnos korábbi térdsérüléseim miatt átestem néhány műtéten, amely alkalmával nem terhelhettem a műtött végtagom. Több hét, hónap mankózásra ítéltek, amely során a kiszolgáltatosság élményével gazdagodtam.

 

A kórházban tartózkodás során nem tudtam kimenni a mosdóba, nem tudtam megfelelően elhelyezkedni az ágyban. Nem tudtam egyedül fürödni, felhúzni a zoknimat, és elkészíteni a reggelim. Mindezek olyan emlékek, amelyek élesen megmaradtak, és ezeket átélve el tudom képzelni milyen nehézségekkel néznek szembe azok a páciensek, akik valamilyen okból funkciójukban vagy mobilitásukban korlátozottak.

 

A címben szereplő elfogadással nem arra célzok, hogy felejtsünk el minden bajt és söpörjük a sarokba a gondokat. Ez csupán azt takarja, hogy próbáljuk meglátni az érem másik oldalát is.

Nyilván egy stroke után, amikor bénulással vagy egyéb funkciózavarokkal kell megküzdeni, nem pont a pozitív gondolkodás jut eszünkbe. Azt viszont el kell mondanom, hogy sajnos a szív-és érrendszert érintő megbetegedések napjaink életmódjának hozadékai, amelyről senki semmilyen módon nem tehet. A modernizáció a sok ülést, kényelmet hozta el világunkba, amely nagymértékben hozzájárul a mozgáshiányhoz. Mindemellett az étkezési szokásaink, nem mindig az egészséges irányelveket követik, amely cukorbetegséghez, illetve magas vérnyomáshoz vezethetnek. Nem mindenki gondol arra, hogy többet kéne mozogni, vagy foglalkozni kellene a testünkkel az életünk során, de

 

a betegség alatt nagyon fontos a szervrendszerünk ápolása, hiszen már sokkal több rizikótényezővel kell megküzdenünk, mint régebben.

 

Természetesen nem csupán ennyi dolog állhat a háttérben, vannak veleszületett szív- és érrendszeri vagy idegrendszeri fejlődési rendellenességek vagy veleszületett egyéb betegségek, valamint olyan genetikai tényezők, amelyek szintén hozzájárulhatnak az idegrendszeri betegségek kialakulásához.

 

Amikor megtörténik a baj, mindenképp fontos a támogató családi háttér, barátok, és egy terapeuta, aki segítséget nyújthat nehéz helyzetekben is.

 

Sokszor a torna alkalmával nagymértékű funkcióvesztés is javítható, illetve fejlődés érhető el.

 

Vannak azonban olyan súlyos esetek is, amikor nem várható változás, nem lehetséges a fejlődés.

Sokszor még gyógytornászként sem tudjuk mindig előre, hogy milyen mértékű javulás várható, pontosan mire számíthatunk.

 

Meglepetések mindig vannak, így akinek módjában áll, próbáljon folyamatosan tornázni a betegség állapotának javítása érdekében.

 

A remény, amelyet a kórházban sokszor elvesznek, miszerint mondjuk egy stroke után az agy károsodásának mértékét tekintve nem várható javulás. Azonban nem egyszer történt meg, hogy ezek után kitartással, rendszeres tornával, folyamatos fejlődés volt megfigyelhető, még ha előreláthatólag nem is ezt jósolták.

 

Ezért biztatunk mindenkit, hogy soha ne adjuk fel, mindenképp próbáljunk mindent megtenni saját magunk érdekében.

 

Az elfogadással nem annak a hozzáállásnak kell megszületnie, miszerint elfogadom, hogy életem végéig egy tolószékben maradok.

 

Az elfogadással csupán nem akadályozom a saját fejlődésem útját.

 

Akár egy agyi érkatasztrófa bekövetkeztével ezen a tényen sajnos nem tudunk változtatni, viszont a későbbi állapotunkon igen.

És igen, sokszor egy életen át tartó rehabilitációról beszélünk, amely olykor nehéznek és kilátástalannak tűnik, de mégis muszáj így gondolkodni és folyamatosan fejleszteni saját magunkat, elfogadva a testünk deficitjeit, amennyire csak lehetséges.

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Vanderlich Mozgáscentrum Facebook-oldalán!

 

Amikor azt mondjuk, sclerosis multiplex, egész sokan tudják, hogy valamilyen idegrendszeri betegségről van szó, és valamilyen mértékben mozgáskorlátozott egyén képét társítják hozzá.

Ez egy olyan központi idegrendszeri betegség, amely maradandó károsodásokkal járhat, de nagyon sokrétű tünetei lehetnek az idegrendszer károsodásának mértékétől függően. A fő problémát a myelinhüvely pusztulása okozza. Az idegsejtnek van egy axonnak nevezett nyúlványa, amelyen keresztül továbbítódik az információ egyik idegsejtről a másikra, ezt ingerületvezetésnek hívjuk. Az, hogy milyen mértékben és gyorsasággal terjed az információ, nagymértékben befolyásolja az azt körülvevő szigetelőréteg (myelinhüvely) folytonossága.

 

Amennyiben a szigetelőréteg már nem borítja teljes mértékben az idegsejtek nyúlványait, a központi idegrendszerből érkező információk sokkal lassabban érik el a célszervet.

 

Jelen esetben az izmokra gondolunk, amelyet irányítása az előbb említett okok miatt nehezítetté válik, vagy a kívánt mozdulatsor, tevékenység sokkal nagyobb erőfeszítést igényel, mint normál esetben.

Autoimmun folyamatról beszélünk, amely azt jelenti, hogy az immunrendszerünk védekező fehérvérsejtjei tévesen indítják meg az immunreakciót a szervezet saját sejtjei és szövetei ellen. Ennek következménye a vér-agy gát károsodása, gyulladásos elváltozások, a szigetelőréteg (központi idegrendszerben az oligodendroglia képezi) pusztulása. Mindezek SM-es plakkokat eredményeznek, amelyeknek megvannak a típusos helyei az agyban és a gerincvelőben, viszont számuk igen eltérő lehet.

 

A demyelinizációs gócok (plakkok) radiológiai leleten történő megjelenése nem mindig paralel a neurológiai tünetek megjelenésével, hiszen sokszor az agy „néma területeit” érinti. Ez azt jelenti, hogy, új gócok keletkezhetnek és tűnhetnek el anélkül, hogy bármilyen tünetet okoznának.

 

De mik is ezek a gócok?

A myelinpusztulást követően a szervezet valamennyire tud regenerálódni, amely reparatív folyamatok a betegség kezdetén még igen nagymértékűek, később viszont kimerül a szervezetnek ez a képessége, egyre kevésbé tud regenerálódni. A helyreállító folyamatoknak köszönhetően ún. hegesedés jön létre, amelyek a fehérállományban sokszorosan előfordulnak, és makroszkóposan is látható plakként jelennek meg.

 

Megfigyelték, hogy a sclerosis multiplex lefolyása alatt a gócok száma hosszú ideig változatlan maradhat.

 

Azonban fontos tudni, hogy az agyban az érrendszert érintő elváltozások is adhatnak hasonló gócokat, így a diagnózis felállításakor hiba lenne csupán a képalkotó vizsgálatokra támaszkodni.

Szövettanilag viszont beszélhetünk friss, krónikus és kiégett plakkokról, amelyeket képalkotó vizsgálaton jól el lehet különíteni egymástól.

Elmondható azonban, hogy nem mindig csupán a myelon, oligodendroglia károsodik, hanem axonkárosodás is megfigyelhető. Tehát nem csupán a szigetelőanyag, hanem az idegsejt nyúlványa is károsodhat. Ekkor a jel továbbítása már nem csak nehezített, hanem szinte lehetetlenné válik.

 

Hogyan kezdődik a sclerosis multiplex?

Általában fiatal felnőttkorban kezdődik (28 évesen), főként a fiatal nők betegsége. A folyamat pontos kiváltó okát nem tudják, de összefüggésbe hozzák fertőzésekkel, terhességgel és traumával. A vírushatásra nincs konkrét bizonyíték. Összefüggést lehet megfigyelni a földrajzi elhelyezkedéssel. A mérsékelt égövön halmozódást figyelhetünk meg, az északi országokban nagyobb gyakorisággal, és a fiatalkori környezeti hatásoknak is kiemelt szerepet tulajdonítanak.

 

Első tünetként megjelenhet a fiatalkori kifáradás, amelyet fizikai aktivitásunk nem biztos, hogy megmagyaráz, sokszor nem tulajdonítanak neki jelentőséget. Jelentkezhet az érző idegrendszert ért károsodásra utaló kéz- vagy lábzsibbadás, emellett látászavar, egyensúlyprobléma és végtaggyengeség.

 

A mozgást érintő tünetek sclerosis multiplex esetén:

A bénulásos tünetek szintén a betegség velejárói, és a gócok helyétől függ az eloszlása.

Eleinte a végtagok gyengébbek, ügyetlenebbek, amely érintheti csak az egyik oldalt, majd a végtaggyengeség súlyosbodását gyakran a végtag merevségérzése (spaszticitás) követi.

Az alsó végtagok gyengeségének következménye, hogy a lábfej elakad, nem tudja úgy megemelni, mint korábban. Például a lépcsőn felfelé járás nehezebbé válik, a lábak fáradékonyabbak, az addig könnyen elvégzett sporttevékenység fárasztóvá és nehézzé válik.

 

A testhő emelkedése ronthatja a a sclerosis multiplex tüneteit, így kerülendő a kifáradásig végzett testmozgás és a forró fürdő.

 

Egyéb tünetek még az érzészavarok és az ún. ataxia, amely a mozgások rendezettségének hiányára utal, és ezeket a gerincvelőben lévő gócok okozzák.

 

Sokszor terapeutaként azt észleljük, hogy nem tudják a páciensek bizonyos gyakorlatoknál, hogy milyen helyzetben van egy adott ízület. Például mennyire hajlította be vagy mennyire nyújtotta ki a térdét, mert olyan felszálló érzőpályák károsodtak a gerincvelőben, amelyek az ízületi- és helyzetérzésről prezentálnak.

 

Sokszor az elesés oka nem az egyensúlyprobléma, hanem az érzészavar, hiszen a beteg nem tud kellően tájékozódni a terepviszonyokról, így nem is tudja korrigálni az adott helyzetet, amennyiben bizonytalan talajon jár.

 

Olykor égő vagy hidegérzés is felléphet, és a betegek fele biztosan a végtagok zsibbadására fog panaszkodni.

 

Ezeken az érzészavarokon sajnos sem masszázzsal, sem más külső hatással nem tudunk segíteni. Bízhatunk a remielinizációs (a myelinhüvelyt helyreállító) folyamatokban, amelyek akár enyhíthetnek a meglévő panaszon, de lehet, hogy együtt kell élni a problémával.

 

Amennyiben a kisagyban találhatók a gócok, egyensúly- és járászavart észlelhetünk. Emellett a végtagok és a törzs mozgásának rendezetlenségét is megfigyelhetjük, amely együtt járhat a fej és a végtagok folyamatos nyugalmi remegő mozgásával (tremor).

Egyensúlyzavar esetén hirtelen egyensúlyvesztés, forduláskor kibillenés, gyakori esések lehetnek jellemzők. A páciens nehezen tud egyedül közlekedni, sokszor a társuk segítségét kérik a bizonytalanság miatt.

 

Itt megemlíteném, hogy manapság rendkívül sok segédeszköz létezik, így terapeutaként azt gondolom, hogy elutasítás helyett inkább meg kellene látni ezeknek az eszközöknek a hatékony segítő funkcióit, és ki kellene használni őket. Sokszor a sajnálkozó környezet az oka, hogy az emberek nem veszik igénybe a segédeszközöket, viszont ezeknek a korábban elkezdett használata megelőzhetne nagyobb eséseket, sérüléseket. Az egy vagy több pontos bot használata olykor ördögtől valónak tűnik, viszont egy sportos túrabottal könnyedén kiváltható, és a körülöttünk lévők fürkésző tekintetét is könnyedén elterelhetjük vele.

A rollátor szintén a nem preferált eszközök közé sorolandó, használata helyett inkább az otthon ülést választják, és elszigetelődnek az érintettek. Valójában nem a betegséggel élőket kell ezért hibáztatni, hanem azokat az embereket, akik nem tudnak megfelelően reagálni abban a helyzetben, amikor egy rollátorral közlekedő emberrel találkoznak az utcán. Egyből sajnálkozást, szánakozást és egyéb negatív érzelmekkel telített megjegyzések sorozatát váltja ki az emberekből a látvány, és kevésbé bejáratott a pozitív feedback. Ha belegondolunk az érintett helyzetébe, nem biztos, hogy számunkra is jól esne a szánakozó tekintet vagy párbeszéd, sokkal inkább biztató szavakra lenne szükség a tapintatos együttérzés mellett.

Sajnos a legtöbb reakció inkább így hangzik:

• Jaj hát veled meg mi történt?

• Még mindig használnod kell a rollátort?

• Mikor épülsz fel? Mikor dobod el a botot?

Ezek mind olyan kínos kérdések, amelyek zavarba hozzák az illetőt, hiszen az állapot folyamatos romlása nem biztos, hogy lehetővé teszi számára a segédeszköz elhagyását. Persze, egy adott állapotromlás után lehetséges a javulás, és lesz is, viszont nem lesz teljes visszaállás (az adott SM kórlefolyásától függően később).

Szóval a legjobb amit tehetünk, ha látunk egy mozgásában korlátozott ismerőst, esetleg idegent, inkább motiváljuk, hogy milyen jó kint látni, és mennyire jól teszi, hogy sétál. Sajnos a betegséggel a depresszió is gyakran együtt jár, így számukra nagyon nehéz a kimozdulás, amely szintén negatív hatású lehet.

 

SM betegként pedig ne féljünk segédeszközt használni, hiszen ez lehet a függetlenség eszköze számunkra, így tudunk közlekedni más személy segítsége nélkül. Engedjük el az egyéb korlátokat, és próbáljuk legyőzni félelmünket a környezet nyomasztó viselkedésével szemben.

Természetesen a támogató család és barátok mindenképp sokat dobhatnak a helyzeten, akik olykor segítik is a mindennapok menedzselését.

 

A sclerosis multiplex kórlefolyása

Nagyrészt relapszáló-remittáló (enyhülő-visszaeső) (RRSM) forma van jelen a betegeknél. Ilyenkor a shubok mindig visszaesést jelentenek, amelyek állapotrosszabbodással járnak, napokig vagy hetekig tart. Ekkor sokszor kórházi ellátást igényel az állapot, kortikoszteroidok adásával. Az első időkben gyakoribbak a shubok, majd a betegség későbbi szakaszában csökken a shubok száma.

Ezután a betegek több mint felénél szekunder progresszív (SPSM) formába megy át. Minden shub után egyre kevésbé tud visszatérni valaki a shub előtti állapothoz, tehát a shubok gyakoriságával az állapot arányosan romlik. Egy idő után nem következnek további shubok, de anélkül is fokozatos rosszabbodást figyelhetünk meg. Mindenképp ki kell emelnünk, hogy egyénileg változó a betegség lefolyása, így van akinél kedvezőbb kórlefolyás következik be, másoknak viszont nehezebb életszituációval kell szembenéznie.

Meg kell említeni még egy formáját a betegségnek, a primer progresszívet (PPSM), amely szerencsére az SM betegek csak néhány %-nál fordul elő. Jellemzője, hogy folyamatos rosszabbodás mellett shubok is megjelennek, amelyek után nem javul számottevően az állapot.

Manapság a gyógyszeripar fejlődése forradalmian hozzájárult az SM betegek rokkantságának kitolásában. Hosszabb életet élhetnek, mint régebben, ám vannak szomorúan végződő történetek is.

 

Hogyan kezelhető a sclerosis multiplex?

Mindenképp fontos a mozgásterápia, hiszen annak rendszeres végzésével a betegség bizonyos mértékben szinten tartható, állapotromlás nélkül. Nagyon fontos a gyengült végtagok, a törzs erősítése, a merev végtagok kimozgatása, az egyensúlyfeladatok gyakorlása, a járógyakorlatok végzése. A tornán történő pszichés támogatás sokat jelenthet a páciensnek, támaszt nyújthatunk nehezen elfogadható helyzetében. Nagyon fontos, hogy mobilitásukat minél hosszabb ideig megtartsák, és ebben megkapják a megfelelő támogatást és segítséget. Otthon végzendő gyakorlatok, segédeszközök ajánlása, és egyéb fontos támogató tevékenység szintén a gyógytornász szerepköréhez tartozik.

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Vanderlich Mozgáscentrum Facebook-oldalán!

 

A stroke megtörténte után, a rehabilitációban is kiemelt szerepet kap a gyógytorna és a mozgás.

Gyakori kérdésként merülhet fel a túlélőknél, és sokszor szinte érthetetlen, hogy mi miért történik. Mindennek meg van a maga magyarázata, megpróbálom érthetően elmagyarázni.

Stroke és az akaratlagos mozgató pálya

Az akaratlagos mozgásért felelős pálya, amelyet piramis pályának nevezünk, az agykéregből indul egy bizonyos területről, és eljut egészen a gerincvelőig, ahonnan pedig eléri a mozgatni kívánt izmot.

Az említett pálya lefutása azonban nem teljesen egyszerű.

Az agykéregből indulása után az agytörzs nyúltvelői részén történik egy átkereszteződés, ahonnan is a rostok nagy százaléka a az ellenkező oldalra fut (tehát a bal oldali agyféltekéből induló pálya a test jobb oldalának mozgásaiért felelős jobb oldali gerincvelőhöz fut.)

A kereszteződő piramis pálya egy része a gerincvelő oldalán halad lefelé, és főként a gerincvelő mellső szarvának oldalsóbb részén elhelyezkedő motoros idegsejtekhez futnak. Az itt lévő alfa-motoneuronoknak nevezett sejtek idegzik be főként a distalis izmokat (a végtagnak a törzstől távolabb eső izmai) , például a kéz és a láb izmait.

Az ellentétes oldali beidegzés és a kéz bénulásának összefüggése 

Stroke esetén megfigyelhetjük, hogy gyakran a féloldali bénulás velejárója a kéz ügyetlensége, a finommotorikus tevékenységek nehézzé válása, vagy teljes bénulás csuklótól, könyöktől az ujjak felé. (Emellett sokszor a lábfej is érintett, erről egy másik bejegyzésben fogok írni részletesebben). Az érintett nem tudja használni a kezét, vagy egyáltalán nincs benne mozgás, ekkor plégiáról beszélünk, vagy valamennyi mozgás megfigyelhető a kéz funkcióját vizsgálva (paresis).

Elmondhatjuk, hogy a bénulás során a legjobban érintett a distalis végtagizmok, a kéz és a láb funkciója lesz, hiszen anatómiai szempontokat figyelembe véve csak az ellenoldali agyféltekéből kap beidegzést.

Tehát, ha az bal agyféltekében sérül az a terület, amely funkcióban a jobb oldali kéz funkciójáért felel, akkor a jobb kéz funkcióját nem tudjuk pótolni máshonnan érkező jellel, mert csak ezen a pályán érkezik mozgató információ az agyból.

A kéz funkciója azonban függ attól, hogy milyen mértékben károsodott az adott agyterület/piramis pálya a stroke után

Amennyiben sérül a tónusszabályozás, spazmus alakul ki, amely az izmot folyamatos összehúzódásra készteti, és sajnos részben vagy egészben gátolja a funkcionális használatot.

A bénulás első szakaszában még nagyobb mértékűnek tűnhet a kiesett funkció, hiszen a stroke után a szervezetet sokkhatás éri. Ekkor még nem lehet megállapítani a valódi károsodás mértékét. Egy kis idő elteltével (néhány óra, nap, vagy hét) már láthatjuk mivel is állunk szemben.

Folytatva az anatómiai áttekintést, az agykéregből érkező rostok kisebb százaléka (15%) kereszteződés nélkül jut el a gerincvelői szintre, ahonnan pedig egy részük átkereszteződik az ellenkező oldalra és így az ellenkező oldali izmok beidegzését fogja ellátni (bal oldali agyféltekéből érkező információ a test jobb oldalának mozgásaiért felelős jobb oldali gerincvelőhöz fut).

 Azonos oldali beidegzés és a két lábra állás összefüggése stroke után

Emellett viszont lesz olyan része a pályának, amely kereszteződés nélkül halad tovább és az azonos oldali motoneuronokon keresztül idegzik be az azonos oldali törzs középpontjához közeli (proximális) végtagizmokat és törzsizmokat (bal oldali agyféltekéből érkező információ a test bal oldalának mozgásaiért felelős bal oldali gerincvelőhöz fut).

Elmondhatjuk, hogy a törzs izmai, a felső és az alsó végtagok törzshöz közeli végtagizmai (mint például a négyfejű combizom) nagyrészt azonos oldalról is kapnak beidegzést, és ez az oka annak, hogy kevésbé lesznek érintettek, mint a kéz, vagy hamarabb jönnek vissza a funkciók, mozgások ezeken a területeken.

Tehát a kérdésre a válasz, hogy miért érintettebbek nagymértékben kéz finommotorikus funkciói és miért tanul meg valaki hamarabb járni, mint a kezét használni, csakis az anatómiai viszonyoknak köszönhető.

 

A kéz izmai az érinett agyterületről nem kapnak beidegzést, de sajnos az ép területről sem, hiszen csak ellenoldali beidegzése van.

 

A két lábon álláshoz viszont biztosan szükség lesz a m. quadriceps, négyfejű combizomra, amely pedig ellentétes és azonos oldalról is kap beidegzést, így lehetséges parancsot küldeni az izomnak az ép agyterületről, az azonos oldalról. Ezért tud valaki egész hamar felkelni, és ezért sokszor a felülés hamar megy, hiszen a törzsizmok is kapnak beidegzést az ép agyterületről.

 Agyi átszerveződés és fejlődési lehetőségek stroke esetén

Az, hogy mennyire tud az agy átszerveződni, és mennyire tudjuk leküzdeni gyógytornászként és páciensként az anatómiai akadályokat, megválaszolhatatlan kérdés. Gyakran teszik fel a terápia elején azt a kérdést, hogy mikor fogok tudni fogni, mikor épülök fel? Sajnos ezekre a kérdésekre nem lehet válaszolni. Sokszor látunk olyan dolgokat, amelyre nincs magyarázat.

Az agyi plaszticitás létezik, viszont nem szabad abba a hibába esnünk, hogy csakis erre alapozunk. Az agynak vannak korlátai, ugyanúgy az újratanulás folyamatát sem szabad egyezőnek tekinteni az agy átszerveződési képességével. Lehetségesek változások, viszont hiba lenne azt gondolni, hogy majd az agy megoldja az összes problémát. Sajnos nem ennyire egyszerű a dolog. Viszont a tapasztalatok azt mutatják, hogy minél több gyakorlással és ismétléssel, valóban újratanítható egy adott funkció, viszont nem mindig hozhatók vissza az elveszett mozgások. Sokadszorra hangsúlyoznám, hogy mindig a károsodás mértékétől függ a funkcióvesztés mértéke.

Fontos a pozitív szemlélet, sokszor a stroke utáni állapot egy egész életen át tartó rehabilitációt jelent mind az érintett mind a családtagok számára. Fontos az állapot fejlesztése, ezáltal a családtagok és a gondozó személyzet tehermentesítése. Így biztatnék mindenkit a folyamatos gyakorlásra, a naprakész szakemberek felkeresésére, akik megfelelő tanácsokkal tudják ellátni az érintettet és családját az új élethelyzethez történő alkalmazkodásban.

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Vanderlich Mozgáscentrum Facebook-oldalán!

 

65 év felett a leggyakoribb degeneratív idegrendszeri betegség a Parkinson-kór. Biztosan mindenki hallott már erről a betegségről, viszont azt már kevesen tudják, hogy fontos elkülöníteni a nála kevésbé ismert Parkinson-plusz szindrómáktól.

A Parkinson-kór tünetei

A Parkinson-kór tünetei nagyrészt ismertek, ilyen

• a kézremegés (tremor),
• a meglassultság,
• a végtagok merevsége (rigiditás),
• a lefagyás (freezing),
• és az egy helyben toporgás (start hesitation)

Az érintettek fordulásnál gyakran elvesztik az egyensúlyukat(poszturális instabilitás), gyakran elesnek, vagy simán álló helyzetben is instabilnak érzik magukat. Ezek a tünetek gyakran aszimmetrikusan állnak fenn. Azonban, ha szimmetrikusan jelennek meg a tünetek, valamint gyorsan rosszabbodik az állapot, illetve az első tünetek között a tartási instabilitás vagy autonóm funkciózavarok jelentkeznek, felmerül a gyanú, hogy Parkinson-plusz szindrómáról van szó.

Bármely tünetet érzékelik, érdemes a mielőbbi diagnózis felállításához orvoshoz fordulni. Ez nyilván nem azt jelenti, hogy akinek kézremegése van, az Parkinsonos, hiszen más oka is lehet ennek a tünetnek, de érdemes a végére járni.

Mi az a Parkinson-kór?

A betegség diagnosztizálása sokszor hosszú folyamat, hiszen olykor a tünetek ellenére az érintettek valahogy próbálják saját magukkal szemben is megtagadni a betegség észlelését.

Először talán a kéz remegése lesz furcsa számukra, de nem biztos, hogy különös figyelmet fordítanak rá. Talán felmerül némi félelem, de próbálnak továbblépni, talán elmúlik alapon. Ennél mélyebb háttere is létezik a dolognak. Sejtik az idegrendszeri megbetegedés esélyét korábbi ismereteik, tapasztalataik alapján, de tudatosan próbálják elkerülni, hogy a stigmatizálás áldozataivá váljanak.

 Aztán egyre furcsábbá válik a nyugalmi kézremegés, amely mozgások közben kisebb mértékű lesz.

A család észreveheti a mozgások meglassulását, valamint a mozgás mennyiségének csökkenését. Az érintett egyén ebből annyit érez, hogy nehezen irányíthatóvá válik a teste, nem tudja kedve szerint indítani és megállítani a mozgásokat. Egyszóval megszűnik az akaratos mozgás irányítása.

Lehet, hogy egyre gyakoribbá válnak az elesések a csoszogó, kontrollálatlan járás miatt, később instabilitás jellemzi a járásukat, és nem lesznek biztosak önmagukban. Az sorozatos esések következtében akár orvoshoz vagy kórházba is kerülhetnek, ahol fény derülhet a betegségre.

Sokszor az idősödésre fogják a meglassult mozgást, úgy gondolják, belefér a kor előrehaladtával. Azonban kényessé válik a helyzet, amikor korábban jelentkezik a betegség, ugyanis egy 40-60 éves egyéntől még nem szívesen fogadjuk el a funkcionális deficitet, érezzük, hogy van valami a háttérben.

Járáskor nem csupán a meglassultságot és instabilitást figyelhetjük meg, hanem a karok és lábak normál esetben jelen lévő automatikus együttmozgásának (szinkinézisnek) hiányát, ami szintén hozzájárul a járás bizonytalanná válásához.

A közeli hozzátartozóknak nem biztos, hogy feltűnik a mimika szegénysége, de egy rég nem látott ismerősnek biztosan feltűnik a lárvaarcként emlegetett tünet. Megváltozik a beszédtempó, az artikuláció szegényessé válik, valamint halk és monoton lesz a beszéd.

Azt tapasztalhatják, hogy nehezen fordulnak el az ágyban, vagy nehezen állnak fel a székről. Mindemellett egy görnyedt, hajlított törzstartás, és a fej előrehajtott helyzete is megfigyelhető lesz, amelyet nem tud kontrollálni az illető.

 

Mit tegyünk, ha a hozzátartozónkra vagy ismerősünkre, esetleg magunkra jellemző tünetekről olvashattunk?

Én úgy érzem, hogy a betegség tagadása nem segíti előre a terápiát. Mielőbb érdemes a diagnózist felállítani, és a megfelelő gyógyszeres terápiát elkezdeni. Valójában nem gyógyítható betegségről beszélünk, sajnos folyamatos rosszabbodás jellemző. Az első néhány évben szinte a tünetek megszűnését, stagnálást észlelhetjük, majd progresszió várható.

Sokan ekkor szembesülnek a betegség valódiságával, vagy már csak akkor keresnek fel szakembert, gyógytornászt, amikor súlyosabb tüneteik vannak.

Az időben elkezdett mozgásterápia nagyban segítheti a páciens mindennapjait. Segíti az állapot súlyosbodásának kitolását, és az önellátás és a munkaképesség minél hosszabb ideig történő megőrzését. Nem fogja megállítani az állapot rosszabbodását, de segít lassítani azt, és csoportos torna keretein belül lelki támogatásra is szert tehetnek egymás körében az érintettek.

Úgy gondolom, hogy a Parkinson-kór illetve Parkinson-plusz szindrómában szenvedők sokszor otthonaikba zárkózva, elszigetelten élnek, és nem kiemelten jellemző a segítség kérése és mozgásterápián való részvétel. Ennek oka sokszor a félelem, hiszen a sorozatos elesések, az instabil járás, és a nem teljesen kontrollálható mozgásaik rendkívül megnehezítik a mindennapokat. Inkább nem is mozdulnak ki, nehogy egy újabb baleset érje őket.

Mindemellett szégyenkeznek is, hiszen érzik, hogy hazánkban mindenki sajnálattal és szánakozással gondol a Parkinson-kóros egyénekre, pedig ennek nem így kellene lennie. Emiatt a segítségkérés is nehezebb számukra. Vannak olyan esetek, amikor a családtagoknak kell éberebbnek lenni, és felkeresni egy terapeutát, aki folyamatos gondozással, betegkövetéssel tudja segíteni a pácienst, megtanítja a lehetséges praktikákat a lefagyásra, és bevonja egy csoportos tornába, ahol rendszeres részvétellel tapasztalhatja meg a mozgás örömét.

Kiemelném, hogy nem minden típusú torna hasznos, hiszen itt nem izomerősítésre van szükség, hanem ritmikus, nagy ízületekre kiterjedő gyakorlatokra, amely szakember irányításával, diktálással követhetővé válik a Parkinsonos számára.

Nagyon fontosnak tartom a betegcsoportok összefogását, egymás támogatását, egyfajta közösséget kialakítva, ahol megoszthatják egymással problémáikat, és akár közös beszélgetéseket, illetve programokat szervezhetnek.

Mindezek együttesen nagymértékben hozzájárulnak a betegség okozta testi, lelki és mentális következmények karbantartásához, illetve az adott állapot elfogadásához egy megértő környezetben.

Források:

Komoly, S., & Palkovits, M. (2018). Gyakorlati neurológia és neuroanatómia. Budapest: Medicina Könyvkiadó Zrt.

Szirmai, I. (2017). Neurológia Egyetemi tankönyv. Budapest: Medicina Könyvkiadó Zrt.

 

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Vanderlich Mozgáscentrum Facebook-oldalán!