Minden ember felkarcsontját egy 4 izomból álló rendszer veszi körül, amely mindennapi hősként viselkedve a rotátorköpeny nevet kapta. Igaz, semmi varázserővel nem bír, azonban rendkívül fontos stabilizáló szerepe van. Sérülése (részleges vagy teljes szakadása) igen sok problémát hoz magával.
Nem elegendő a fájdalom és az ebből következő mozgástartomány csökkenés, hanem még az izmaink funkciója is bizonyos százalékban elveszik. Mindezeknek a visszaépítése igazi türelemjáték. Ha pedig későn vesszük észre, vagy nem fordulunk időben orvoshoz, nagyon komoly következményei is lehetnek.
De hogyan alakulhat ki a rotátorköpeny szindróma/szakadás?
A kor előrehaladtával sajnos bármiféle külső behatás nélkül is sérülhet az előbb említett stabilizátor izomcsoportunk. 40 éves kor felett, ha fájdalmat és mozgáskorlátozottságot tapasztalunk (főleg a ki-be forgatás közben), esetleg kisebb „recsegést” érzünk a vállunkban, akkor kezdjünk erősen gyanakodni, hogy egy elfeküdt végtagnál lehet, több van a háttérben. 40 éves kor felett sajnálatos módon az izom-és szalagrendszer a fizikai igénybevétel függvényében kezd elhasználódni.
Értem ezalatt, hogy a szalagok, illetve izmaink rostjai már nem olyan ruganyosak és nem regenerálódóak olyan könnyen, mint tízen- vagy huszonévesen.
Az életmódunk és munkából adódó felvett rossz testtartás is részt vehet a rotátorköpeny kórkép kialakításában.
Például az előre helyezett váll, illetve egy rossz izomegyensúly esetén kialakulhatnak olyan kóros vállízületi problémák, amelyek hozzájárulhatnak a rotátorköpeny izmait alkotó inak felrostozódásához vagy szakadásához.
Ilyen tipikus példa a supraspinatus izom (az egyik kifelé forgató izom a vállban) felrostozódása egy kialakult ütközéses szindróma miatt.
Ekkor a váll előre helyezettsége vagy a más okból kialakuló szűk tér miatt a felkarcsont fején rögzülő inak folyamatosan találkoznak egy csontos felszínnel, amely súrlódás egy folyamatos irritációt, majd szép lassú elnyíródást okozhat.
Vállunk mozgásában nemcsak közvetlenül a körülötte lévő izmok és szalagok vesznek részt, hanem a lapockánk is.
Ugyanis egyes-egyedül a vállunk nem lenne képes azt a teljes mozgástartományt végigvinni, ami a fiziológiás fokokat adja (például amikor nyújtott karunkat a fül mellé emeljük). Ehhez van szüksége a lapockánk segítő mozgására.
Ez egy jól felépült, összetett mozgásforma, amiben ha az egyik résztvevő nem megfelelően működik, az hatással lehet a másik alkotóelemre is. Magyarul, ha a lapockában van a probléma (például gyenge fűrészizom esetén, amikor ún. repülő lapockákat láthatunk- „kiáll a szárnyunk”), az hatással van a vállízület mozgására is, és ez fordítva is igaz.
Ha eltörik a vállunk, és pár hétig nem úgy tudjuk mozgatni, mint előtte, akkor a lapockánk sem fog úgy működni, mint a sérülés előtt. Mind a lapocka, mind pedig a vállízületet körbevevő izmokra egyaránt szükségünk van a helyes mozgásminták végrehajtásához. Ha ez az egyensúly megborul, azzal növeljük a kockázatot a sérülés kialakulására mindenféle külső behatás nélkül is.
Ugyanis, ha az izmok nem rendeltetésszerűen működnek, az azt jelenti, hogy a vállunkat sem úgy fogják stabilizálni, ahogyan az „elvárható”.
Ha korábban is volt műtve az adott oldal, illetve ha töréssel vagy ficammal is kellett szembesülnünk korábban, annak maradandó „szövődményeként” is jelentkezhet. 40 éves kor alatt inkább vállficam, törés, vagy erősebb külső behatás révén találkozhatunk ezzel a kórképpel.
Bármelyik korosztályba tartozunk, az időben elkezdett kezelésnek itt is kulcsfontosságú szerepe van.
Ugyanis az idő a legnagyobb ellenségünk. Minél tovább húzzuk, annál nagyobb károkat okozunk magunknak. A nem megfelelő mozgás miatt az izmok elgyengülnek, rövidülnek, és a tok-szalagrendszer kötöttségével is számolnunk kell. A felkarfej helyzete is elvándorolhat a fiziológiás helyéről, így nehezítve a hétköznapjainkat.
Mit tehetünk rotátorköpeny szindróma esetén?
Részleges szakadásnál elsősorban konzervatív terápiával szokás kezdeni (gyógytorna, szükség szerint fizikoterápia).
Teljes szakadás esetén orvosi kompetencia eldönteni, hogy a páciens kora, kórtörténete, illetve életmódja miatt milyen fajta műtéti eljárást érdemes alkalmazni.
Akár konzervatív, akár műtéti eljárással állunk szemben, mindenképpen szükséges lesz a megfelelő időben elkezdett gyógytorna (műtét „helyett” vagy után).
