Terapeutaként nehéz erről írni, de én mégis megpróbálom.

 

Amikor idegrendszert érintő megbetegedésről beszélünk, nem biztos, hogy egyből az elfogadás szó jut eszünkbe.

 

Sajnos amennyire bonyolult az idegrendszerünk, annyira sérülékenynek is számít. Vannak olyan visszafordíthatatlan folyamatok, amikkel nagyon nehéz szembenézni.

A neurológia területére szakosodott gyógytornászként küldetésemnek érzem ezen betegcsoport támogatását, mind testileg, mind lelkileg.

 

Egy torna alkalmával is rengeteget töltődhet a résztvevő, de még saját magam is.

 

Személyes tapasztalatomat szeretném megosztani. Ugyan idegrendszert érintő megbetegedésem nem volt, de a mozgáskorlátozottságot már megtapasztam. Sajnos korábbi térdsérüléseim miatt átestem néhány műtéten, amely alkalmával nem terhelhettem a műtött végtagom. Több hét, hónap mankózásra ítéltek, amely során a kiszolgáltatosság élményével gazdagodtam.

 

A kórházban tartózkodás során nem tudtam kimenni a mosdóba, nem tudtam megfelelően elhelyezkedni az ágyban. Nem tudtam egyedül fürödni, felhúzni a zoknimat, és elkészíteni a reggelim. Mindezek olyan emlékek, amelyek élesen megmaradtak, és ezeket átélve el tudom képzelni milyen nehézségekkel néznek szembe azok a páciensek, akik valamilyen okból funkciójukban vagy mobilitásukban korlátozottak.

 

A címben szereplő elfogadással nem arra célzok, hogy felejtsünk el minden bajt és söpörjük a sarokba a gondokat. Ez csupán azt takarja, hogy próbáljuk meglátni az érem másik oldalát is.

Nyilván egy stroke után, amikor bénulással vagy egyéb funkciózavarokkal kell megküzdeni, nem pont a pozitív gondolkodás jut eszünkbe. Azt viszont el kell mondanom, hogy sajnos a szív-és érrendszert érintő megbetegedések napjaink életmódjának hozadékai, amelyről senki semmilyen módon nem tehet. A modernizáció a sok ülést, kényelmet hozta el világunkba, amely nagymértékben hozzájárul a mozgáshiányhoz. Mindemellett az étkezési szokásaink, nem mindig az egészséges irányelveket követik, amely cukorbetegséghez, illetve magas vérnyomáshoz vezethetnek. Nem mindenki gondol arra, hogy többet kéne mozogni, vagy foglalkozni kellene a testünkkel az életünk során, de

 

nagyon fontos a szervrendszerünk ápolása, hiszen már sokkal több rizikótényezővel kell megküzdenünk, mint régebben.

 

Természetesen nem csupán ennyi dolog állhat a háttérben, vannak veleszületett szív- és érrendszeri vagy idegrendszeri fejlődési rendellenességek vagy veleszületett egyéb betegségek, valamint olyan genetikai tényezők, amelyek szintén hozzájárulhatnak az idegrendszeri betegségek kialakulásához.

 

Amikor megtörténik a baj, mindenképp fontos a támogató családi háttér, barátok, és egy terapeuta, aki segítséget nyújthat nehéz helyzetekben is.

 

Sokszor a torna alkalmával nagymértékű funkcióvesztés is javítható, illetve fejlődés érhető el.

 

Vannak azonban olyan súlyos esetek is, amikor nem várható változás, nem lehetséges a fejlődés.

Sokszor még gyógytornászként sem tudjuk mindig előre, hogy milyen mértékű javulás várható, pontosan mire számíthatunk.

 

Meglepetések mindig vannak, így akinek módjában áll, próbáljon folyamatosan tornázni az állapot javítása érdekében.

 

A remény, amelyet a kórházban sokszor elvesznek, miszerint mondjuk egy stroke után az agy károsodásának mértékét tekintve nem várható javulás. Azonban nem egyszer történt meg, hogy ezek után kitartással, rendszeres tornával, folyamatos fejlődés volt megfigyelhető, még ha előreláthatólag nem is ezt jósolták.

 

Ezért biztatunk mindenkit, hogy soha ne adjuk fel, mindenképp próbáljunk mindent megtenni saját magunk érdekében.

 

Az elfogadással nem annak a hozzáállásnak kell megszületnie, miszerint elfogadom, hogy életem végéig egy tolószékben maradok.

 

Az elfogadással csupán nem akadályozom a saját fejlődésem útját.

 

Akár egy agyi érkatasztrófa bekövetkeztével ezen a tényen sajnos nem tudunk változtatni, viszont a későbbi állapotunkon igen.

És igen, sokszor egy életen át tartó rehabilitációról beszélünk, amely olykor nehéznek és kilátástalannak tűnik, de mégis muszáj így gondolkodni és folyamatosan fejleszteni saját magunkat, elfogadva a testünk deficitjeit, amennyire csak lehetséges.

fb-share-icon