Könnyű mondani, ha sok a teher, tegyünk le belőle, de mi van akkor, ha az élet úgy hozza, hogy azt érezzük, nem tudjuk tehermentesíteni magunkat?

Sokszor saját testünk fogja megüzenni, hogy igenis szükség lenne a változtatásra. A testtartásunk szorosan összefügg a lelki állapotunkkal, az esetleges problémáinkkal, és valójában tükrözi a belsőnket, önmagunkat.

A krónikus stresszhelyzet, valamint a nehéz terhek hosszú időn át tartó cipelése fájdalmakhoz, mozgásszervi-, esetleg belszervi problémákhoz vezethetnek.

Olykor csupán a testi tünetekre figyelünk fel, és talán ez lesz az állapotunk javulásához vezető út első lépcsőfoka. Furcsán hangzik, de mégis ez lesz számunkra az első üzenet, amely változtatásra késztet minket.

Egy ideig elviseljük a fájdalmat. Várunk türelmesen. Majd talán jobb lesz. Majd talán elmúlik. Majd egyre erősebb a fájdalom, egyre elviselhetetlenebbek a hétköznapok. Már a legegyszerűbb tevékenységek is fájdalmat okoznak, sokkal ingerlékenyebbek leszünk, és depresszív hangulat uralkodik el rajtunk. Egyszóval életminőségünk romlik, a folyamatos fájdalom, esetleg egyéb tünetek odáig vezethetnek, hogy szakember segítségére szorulunk.

Fejfájás, migrénes panaszok, esetleg szédülés vagy egyéb súlyos tünetek hamar megijeszthetnek minket, ekkor fel is keressük a házi orvosunkat, vagy egyből a neurológiára sietünk.

A vizsgálat során kiderül, hogy a tüneteink nem igazolnak vissza súlyos folyamatot, az esetleges képalkotó vizsgálatok negatívak. Tehát nem áll a háttérben térfoglaló folyamat, a porckorongok állapota a kornak megfelelő, maximum minimális protrusiót írnak le a feszes m. trapezius mellett.

De akkor mi a teendő?

Nyaki- és vállpanaszaink ezek után könnyen elvezethetnek minket egy masszőrhöz, természetgyógyászhoz vagy csontkovácshoz, amelyek rövid távon lehet, hogy segítenek, de nem biztos, hogy hosszú távú megoldást jelentenek. Nyakunk, vállunk továbbra is fáj, újból szédülés kínoz minket, és a YouTube-videók sem érik el a kellő hatást. Ezek után – vagy ezek helyett –, amennyiben sikerül eljutnod egy gyógytornászhoz, biztosíthatlak, hogy jó kezekben vagy.

Mindjárt megérted, hogy miért mondom ezt.

A mi szemléletünk nem csupán az ízületi problémák helyreállítására törekszik. Mi tudjuk, hogy a mozgásszervi problémákat nem tudjuk különválasztani az adott embertől. Az egyént kezeljük, nem csupán kiragadjuk a problémás részt, és helyreállítás után visszahelyezzük. A komplex gondolkodás elősegíti munkánkat.

A vizsgálat során a test megtekintéséből sok dologra tudunk következtetni, amely nem azt jelenti, hogy belelátunk az életedbe, csupán tájékozódunk a tested jeleiből.

Megfigyeljük

  • a testtartásod, a fejed, a vállaid és a medencéd helyzetét, a gerinc görbületeit, a lábaid és a karjaid helyzetét a testedhez viszonyítva.

Megnézzük, hogyan terhelsz a lábaidra, mennyire közelítesz ahhoz a normál testtartáshoz, amely nem terheli túl az egyes testrészeket, ízületi-, kötőszöveti- és izomrendszert. Megtekintjük az izmokat, a kontúrokat, azok aktivitásának fokát, amely alapján lehet inaktív vagy fokozott aktivitású. Hamar kiderül számunkra a szervezet kompenzációs tevékenysége, amelyet az egyes struktúrák nem megfelelő működése okoz. A beszűkült mozgásaink blokkolt funkciókat eredményezhetnek, amelyek helyreállítása sokszor a lágyrészek, a kötőszövetes hálózat oldásával elérhető.

A test alapos feltérképezéséhez tesztek is szükségesek, amelyek segítenek minket, hogy jó úton haladjunk a terápia rövid- és hosszú távú céljainak felállításában.

Meglátjuk az izomegyensúlytalanságokat is, az egyes izmok gyengeségét, olykor csupán inaktív állapotát. A test izom- és kötőszöveti rendszer egyensúlyának helyreállításával elérhetjük az optimális működést, amely persze nem mindig gyors folyamat. Testi állapotunk tehát javul, de talán a gyógytorna foglalkozások alkalmával hatást tudunk gyakorolni az adott személyre életére is.

Ösztönzőleg hathat a testi terápia, kiadjuk a házi feladatot, próbáljuk elérni, hogy foglalkozz önmagaddal. A testi törődéssel pedig elindulhat valami. Elkezdesz törődni. Igen, magaddal!

Amit talán régóta nem tettél meg, vagy talán más sem. Viszont ahhoz, hogy jobban legyél, meg kell tenned. Lehet, hogy más terapeuta bevonása is szükséges lesz, lehet, hogy elég lesz egy relaxáció elsajátítása. Az biztos, hogy nem mindig könnyű folyamat. Feloldjuk a testi feszességeket, amivel segítünk téged feloldani saját magad.

De mi van akkor, ha te olyan élethelyzetben vagy, hogy nem teheted? Nem tudsz könnyebb helyzetbe kerülni?

Lehet. De a saját hozzáállásod mindenképp tudod változtatni. Hogyha te máshogy tekintesz a problémákra, ha más megvilágításból nézel rájuk. Ami nem azt jelenti, hogy bagatellizáld el őket. Csupán megkönnyíted saját magad helyzetét.

Rohanó életmódot folytatsz?

Hát igen. Szinte mindenki ezt teszi. Viszont kell olyan napszak, vagy olyan időszak, amikor csak magadra figyelsz. Amikor időt szánsz saját magadra, amikor semmi más nem lesz fontosabb, csakis Te magad. Amikor csak úgy ellazulsz, amikor nem pörgeted túl az idegrendszered, amikor egy kicsit megállsz. Nem biztos, hogy kifizetődő, ha hajszolod magad és teljesítményorintált vagy célorientált személyként nem tudsz lelassulni. Értékesnek számítasz, ha motivált személyiség vagy, ha elértél dolgokat, vagy törekszel rá, hogy minél jobb legyél valamiben. Viszont a túlpörgésnek megvannak a maga hátrányai.

A szervezeted nem mindig tudja elviselni az állandó stresszhelyzeteket, a tartalékok kimerülnek, és egyszerűen túlélési üzemmódra váltasz.

Egy kicsit gondold át ezt a dolgot, végy egy mély levegőt, és hosszan fújd ki! Lehet, hogy már a gondolatra enyhült a feszesség a nyakadban/válladban, de nyilván sok esetben nem lesz ilyen egyszerű a gyógyuláshoz vezető út.

Testi és lelki panaszok, túlhajszolás kéz a kézben járnak. Próbálj egy kicsit lazítani, vagy keress fel szakembert, amennyiben magadra ismertél az írásból!

fb-share-icon